Gian gyöngyékszer

Gian gyöngyékszer

Kincsesláda

2010. augusztus 20. - Gian

Figyelem! Most beavatlak benneteket a gyöngyfűzés kulisszatitkaiba, azaz ahogy én csinálom.

Azt szokták mondani, hogy rend a lelke mindennek. Szerintem a gyöngyfűzésnek is. Minden szerszámot, szereléket, gyöngyöt rendezetten kell tartani, hogy amikor szükséged van rá, rögtön tudd, hol keresd.

Van nekem két gyöngydobozom és három kisebb szerelékes dobozom, amiben mindent szépen szeparáltan tárolok. (a lehetőségekhez képest :)). A dobozokat a BricoStoreban vettem, a nagyok 1000, a kisebbek azt hiszem 500 Ft-ba kerültek. Nagyon megérik a pénzüket. A gyöngyöket színek (vagyis inkább színárnyalatok szerint) válogattam szét. Így amikor adott egy bizonyos színű gyöngy, tudom, hogy hol keressek hozzá illő gyöngyöket. A szerelékek is szín szerint vannak csoportosítva, így egy-egy darabnál, csak az egyik ládikából dolgozom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Az eszközök egy nagy fémdobozban pihennek, amikor nem használom őket. Ebben van a szemetes zacsim, a drótjaim és a kásagyöngyöknek való tálkák, amit mostanában nem használok, mert nem dolgozom egyszerre több színű kásával. Van még benne egy filces szövet, a gyöngyök gurulását megakadályozandó, amit Gittitől kaptam a régi szöszölősöm helyett. Ezúton is köszi Gittikém! :)

Amikor nekiállok fűzni, előkészítem a fogókat, a filcet. Kigondolom, és kiveszem a gyöngyösdobozból az alapanyagokat, ha kell kinyitom a szerelékes dobozt és indulhat a munka! Hát így csinálom én :)

Tudom, hogy hiába biztatlak benneteket, de azért megpróbálom megint.

Ha te is szereted a gyöngyfűzést, és te máshogy csinálod, vagy van egy jó tipped a témával kapcsolatban, oszd meg velünk. Nagyon fogunk neki örülni :)

(by Anett)

 

Lagzira készültek

Gyöngysulival ugyan nem jelentkezem már a nyáron, de azért ha fűzök valamit, azt megmutatom gyorsan.

A múlt hétvégi lagzira készült ez a két fülbevaló. Az állványt Gittitől kaptam szülinapomra. (Ezúton is köszönöm neki :))

A rózsaszín fülbevalót egy bézs virágmintás ruhához (a virágok közepe rózsaszín) vettem fel, egy lila memória, egy sima lila és egy fehér teklagyöngy karkötő volt a csuklómon.

A zöldet azért készítettem, mert húgomtól kaptam egy zöld nyakláncot, amit imádok és mindenképp fel akartam venni a lagziba. Egyébként egy mentazöld gyöngyös csőtop volt rajtam sárga szoknyával. Mielőtt csodálkoznátok a két ruhán, elmondom, hogy felénk a vendégsereg nőtagjai is minimum kétszer át kell, hogy öltözzenek a lagziban, amit én őszintén szólva igen jó szokásnak tartok :)

És akkor így néznének ki a fülbevalók. Kagylóból vannak, méretre és formára elég szolidak lettek, ami nem baj, mert így legalább érvényesülhetett a ruha.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(by Anett)

Gyöngysuli szünet!!!

Sziasztok!

Mivel a gyöngysuli folytatásában folyamatosan akadályoztatva vagyok, úgy döntöttem, hogy nyári szünetet tartok.

Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy semmi időm és kedvem fűzni. Inkább strandolok, olvasok, pihizek. És már nem is tiltakozom ellene, nincs mit tenni, megadom magam a nyári élvezeteknek és hanyagolom a gyöngyözést.

Szeptemberben jövök legközelebb madzagra fűzős tananyaggal.

Addig is jó pihenést mindenkinek!

Puszi,

Anett

Sorry

Sziasztok!

Sajnos a mai gyöngysuli is elmarad, mert semmi időm nincs fűzni.

Jelentem túl vagyunk a leánybúcsún és az esküvőn is, szuper volt mindkettő.

Az albumnak nagy sikere volt, a belsejéről végül nem készültek képek, de higgyétek el, hogy az is nagyon szupi lett. Minden feladat, amit Bettinek meg kellett csinálnia, kapott egy oldalt, plusz rengeteg képet ragasztottunk bele amik a lánybúcsún készültek. Jó lett nagyon. Én is örülnék egy ilyennek :)

Részemről még nincs vége a készülődésnek, hétvégén lesz a következő.

Azért remélem lesz időm megfűzni Bettinek a karkötőt, amit ígértem. És magamnak is szeretnék csinálni egy szettet a kövi lagzira.

Igyekszem nem elhanyagolni a blogírást, de ne várjatok most nagy dolgokat tőlem :)

Szép nyári napot mindenkinek!

Puszi,

Anett

Lánybúcsú album borító

A múlt héten írtam a szupertitkos kreatívkodásomról. Mivel véget ért a lánybúcsú, így a titkot is felfedhetem nektek.

Bettinek ezt az albumot készítettem. Ebbe kellett gyűjtenie a jókívánságokat az emberektől az utcán. A belső lapjaira pedig beírtuk a feladatokat, amiket a későbbiekben teljesítenie kellett. Így megmarad neki emléknek az albummal együtt a teljes este programja.

(by Anett)

A mai gyöngysuli elmarad :)

Sziasztok!

Sajnálom, de a mára ígért nyakláncfűzést el kell halasztanunk.

Betti barátnőm lánybúcsújának szervezése miatt és egyéb, ez alkalom miatti kreatívkodás (erről többet nem mondhatok ;)) miatt sajnos nincs időm a gyöngyfűzéssel foglalkozni.

De amint tudom, ígérem, folytatom a gyöngysulit.

Addig is itt egy link, ahonnan mindenféle kreatív ötleteket meríthettek: blog.juditu.hu/

Napsütéses, madárcsicsergős szép napot mindenkinek! :)

Puszi,
Anett

Gyöngysuli 3. rész

Az első két részben az alapokkal, a szerszámokkal és a szerelékekkel foglalkoztunk. A harmadik részben végre elérkeztünk a gyöngyfűzés lényegéhez, a gyöngyökhöz. Bemutatom nektek a gyöngytípusokat, és megpróbálok hozzájuk néhány gyakorlati tanáccsal szolgálni.

Mint azt tudjátok, én inkább a kevésbé "melós" ékszereket szeretem, így általában mindenféle színű, formájú, méretű műanyag gyönggyel dolgozom, és csak "tölteléknek" használom a kása-, üveg- és kristálygyöngyöket. De azért vegyük csak sorra őket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Kásagyöngy

Több méretben kapható. Ha memória karkötőt fűzöl, figyelned kell vásárláskor arra, hogy a gyöngy közepén átférjen majd a memória drót.

2. Szalmagyöngy

Hosszabb és rövidebb változata is létezik.

3. Kocka gyöngy

A Gyöngyházban vett műanyag kocka gyöngyökkel az a probléma, hogy nagyon hamar lekopik róla a festék. Alternatívaként a Gyöngyboxban kapható Toho kockagyöngyöket ajánlom, melyek drágák ugyan, de tartósak.

4. Fazettázott és csiszolt üveggyöngyök

Átlátszó és színes változatai is kaphatóak, én nagyon szeretem őket, mert szépen visszaverik a fényt, nem kopnak el, igazi csilli-villi ékszercsodák készíthetők a felhasználásával.

5. Ásványgyöngy

Ezek általában szabálytalan formában kaphatóak, de éppen ez adja szépségüket. Mivel természetes anyagok, ezért én más természetes anyagokkal (pl. fa, kagyló) szoktam kombinálni.

6. Miracle gyöngy

Nagyon érdekes gyöngy, többféle méretben, formában kapható.

7. Fagyöngy

Nagy választékban kaphatóak a fagyöngyök is. Önmagában nagyon egyszerűnek hat, de kagylóval, érdekes láncmegoldással jó kis ékszerek készíthetők belőle.

8. Kristálygyöngy

Az üveggyöngyhöz hasonlóan ennek is gyönyörű csillogása van. Míg az üveggyöngy inkább nagyobb méretben kapható, a kristálygyöngy általában kisebb. Egészen apró változatai is léteznek, és a csiszolása is különbözik a csiszolt üveggyöngyétől.

9. Pillangó gyöngy

Leginkább közvetlen egymás mellé fűzve mutat jól. Az egymás melletti gyöngyök egymásba kapaszkodnak és a végeredmény egy egyenetlen gyöngysor lesz.

10. Kagyló

Csak hogy ne maradjon ki az alapanyagok felsorolásából, írok a kagylóról is. Vannak megmunkált (különböző formára csiszolt) és természetes kagylók. A fűzésnél óvatosan kell bánni velük, mert könnyen törnek. A lyukasztás általában szabálytalan bennük, ezért nagyobb szerelőkarikát igényelnek, amit magam szoktam meghajlítani, úgy, hogy egy részen duplán fut a karika, azért hogy ne tudjon belőle kibújni.

11. Különböző medálok

Ezeket is gyakran használom, nagyon fel tudják dobni az ékszereket. A legszebb medálokat a Gyöngyboxban lehet kapni. Karkötőre, nyakláncra, fülbevalóra is bátran használható.

12. Teklagyöngy

Ez hasonlít leginkább az igazi gyöngyre. Rengeteg féle színárnyalatban kapható.

A következő részben egy nyaklánc fűzését mutatom be lépésről-lépésre.

Találkozunk jövő hétfőn!

Gyöngysuli 2. rész

Az előző bejegyzésben leírtam, hogy milyen alapokra fűzhetjük láncunkat, karkötőnket. Most bemutatom, hogy milyen eszközökre, szerelékekre lehet szükségünk az ékszerkészítés során.

Kezdjük a szerszámokkal. Amire mindenképp szükséged lesz, azok a következők:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Kúpos fogó

A kúpos fogó segítségével tudjuk meghajlítani a szerelőpálcát, és a drótékszerek készítésénel is nélkülözhetetlen.

2. Csípő fogó

A szerelőpálca, a memória alap és a drót, felesleges részeinek lecsippentésére használjuk.

3. Lapos fogó

Ennek segítségével meg tudod fogni a szerelékeket, össze tudod nyomni a stoppert, csomórejtőt.

Ezeken kívül még léteznek más típusú fogók is, de azok az általam készített ékszerekhez nem feltétlenül szükségesek.

Hogy összeálljon a mi kis ékszerünk, szükségünk van még szerelékekre is, melyeket a teljesség igénye nélkül most bemutatok nektek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Szerelőkarika

Ő egy borzasztó fontos elem, szinte minden ékszernél használatos. A karikák segítségével erősítjük fel a kapcsokat, medálokat, fityegőket, szóval egy összekötő elem. Különböző méretekben kapható. Az extra nagy típusa nemcsak funkcionális-, hanem díszítőelemként is szolgál.

2.Bőrvégzáró

Ezt a bőrök és a zsinórok más elemekhez rögzítésére használjuk. Különféle méretek léteznek, különféle méretű zsinórokhoz.

3. Szalagzáró

A szalagok rögzítésére szolgál. Úgy működik, hogy közéillesztjük a szalagot és összenyomjuk, a kis fogacskák nem engedik majd kicsúszni.

4. Csomórejtő (vagy csomófogó)

Én damilra fűzött ékszerek esetében szoktam használni. Bele kell vezetni a csomórejtőbe a damilt, meggörcsölni a végét és összenyomni a csomórejtőt, hogy elfedje a csomót. Nagyon praktikus kis dolog.

5. Fülbevaló akasztó

A fülbevaló készítés alapja, ez a része megy majd a fülbe. Én szoktam hozzá venni műanyag kis pöcköt (fogalmam sincs, mi a hivatalos neve), ami lezárja a fülbevalót, így nem tud kicsúszni a fülből. Persze vannak olyan akasztók is, melyek zárhatóak.

6. Fülbevaló alap

Ezek általában díszes alapok, csak akasztót kell rájuk tenni, és a lyukakra fűzött tetszés szerinti színű, formájú gyöngyökkel, az ízlésednek megfelelő hosszúságú fülbevalót készíthetsz.

7. Stopper

Sodronyos ékszerek esetében használjuk, a helyükön tartják a gyöngyöket.

8. Kapocs

Karkötők, láncok esetében használjuk. Több formája is létezik. Az én kedvencem a delfinkapocs, de van még ugrókarika, csavaros kapocs, mágneskapocs és T-kapocs is. Ez utóbbival egyébként vigyázni kell, hogy melyiket vesszük meg, mert a T része könnyen eltörhet, vagy vannak könnyen kikapcsolódó típusai is (amikor a T vízszintes szára túl rövid).

9. Gyűrű alap

Gyűrűt eddig még nem csináltam, de most, csak a ti kedvetekért ki fogom próbálni. Úgy tudom, ezekből az alapokból is létezik többféle, attól függően, mit szeretnél ráerősíteni.

10. Gyöngysapka

Ez egy díszítő elem, a gyöngy két oldalára fűzzük, mint egy sapkát. Fel tudja dobni az ékszereket.

11. Szerelőpálca

Róla már írtam az előző részben (itt).

Azt hiszem ezzel végére is értünk a mai tananyagnak.

Találkozunk egy hét múlva!

süti beállítások módosítása