Ma a damilra fűzéssel kapcsolatban szeretnék veletek néhány gondolatot megosztani.

A damilban az a jó, hogy a kásagyöngyöket tű (vagy drót) nélkül is könnyen fel tudjuk rá fűzni. A régi kásagyöngyös ékszereimet is általában damilra fűztem. A merevsége a felfűzéskor jól jön, de például a láncoknál sokszor nem mutat szépen, ilyenkor gyöngyfűző cérnát kell használni, amivel jóval nehezebb a munka (szerintem).

A damilnál figyelni kell arra, hogy ne törjön meg (a sodronynál is ez a helyzet) és ne csavarodjon fel, mert akkor nem lesz jó a tartása az ékszernek. Minél vékonyabb a damil, annál rugalmasabb, könnyedebb lesz az ékszer.

Van egy speciális fajtája, a gumis damil. Ezt hasonlóan kell kezelni, mint a simát. Általában karkötőknél óráknál használják. Nem kell hozzá kapocs, mert rugalmassága miatt a viselője csuklójára illeszkedik.

Amit mindenképp le akartam írni, az az, hogy hogyan fejezzünk be egy damilos ékszert. Nem biztos, hogy az én módszerem a legjobb, de én ezt alkalmazom.

Ha nem teszek az ékszerre kapcsot, akkor egy sima görccsel összekötöm a két végét, majd mindkét damillal az ellenkező irányba elkezdem visszafűzni. 4-5 szem után teszek rá egy görcsöt, majd megyek tovább visszefelé, mindkét irányban legalább 2 görcsöt teszek a visszafűzéskor, majd a végét elvezetem pár szem alatt a láncon. Ez a módszer eddig elég biztosnak bizonyult.

Ezt is úgy kellett megtanulnom, hogy több napi munka után egy pillanat alatt szétszaladt a karkötőm, mert csak az összekötő csomó volt meg és egy minimális visszafűzés (görcs nélkül). De hát a hibáiból tanul az ember, nem?

Ha kapcsot akarok tenni rá, akkor vagy csomórejtővel dolgozom (itt nem kell visszafűzni, csak görcsölni a csomórejtőben, én általában jó nagy csomót csinálok és a  csomórejtőben a damil végét öngyújtóval megégetem, hogy összemenjen és megvastagodjon), vagy a kapocsra csomózom a damilt, majd a visszafűzésnél megy minden ugyanúgy, ahogy a sima összekötésnél.

Nosztalgiaképp itt egy réges-régi ékszerem:

(by Anett)